
„Az embereknek több szabad szóra van szükségük. De olyanra, amire érdemes odafigyelni!”
(Hansell B. Duckett)
Szeretem a gondolataimat szavakba önteni, a tudásomat másoknak átadni. Imádom a magyar nyelvet, az irodalmat és mindazon dolgokat, amelyeknek köze van a szavak világához. Mindezek fényében nem csoda, hogy magyartanár lettem.
Elhivatott pedagógusként mindig arra törekedtem, hogy tanítványaim sokrétűen használható gyakorlati ismereteket is kapjanak tőlem. A kötelező tananyagon felül megtanítottam a hiteles szóbeli- és az írásbeli kommunikáció alapjait. Megmutattam, hogyan kell megszerkeszteni egy piaci elvárásoknak megfelelő önéletrajzot, valamint azt is, hogy mi a megfelelő viselkedés egy állásinterjún. Szót ejtettünk arról, miként hangolják össze a verbális és a nonverbális kommunikációjukat, illetve arról is, hogy mit tegyenek és mondjanak annak érdekében, hogy a fontos helyzetekben kulturált vitapartnerekként tekintsenek rájuk.
Később már felnőtteknek tanítottam kommunikációt, amikor tudatosult bennem, hogy az évek során olyan tudásanyagot halmoztam fel, amelynek birtokában szeretném továbbképezni magam, hogy tréner lehessek. A tréningek során nagy hangsúlyt fektetek a helyes beszédtechnika fejlesztésére is, mert hiszem, hogy a tiszta, érthető beszéd a sikeres önmegvalósítás egyik kulcsfontosságú pillére.
Televíziós műsorvezetőknek, szakkommentátoroknak, motivációs előadóknak egyaránt nyújtottam már ezen a téren segítséget.
Képzéseim
- Kommunikációs tréningek cégeknek
- Kommunikációs tréningek vezetőknek
- Kommunikációs tréningek iskoláknak
- Munkahatékonyságot fejlesztő tréningek cégeknek
- Munkahatékonyságot fejlesztő tréningek vezetőknek
- Iskolai hatékonyságot fejlesztő tréningek
- Mentálhigiénés tréningek iskoláknak
- Prémium tréningek cégeknek