MAGÁNSZEMÉLYEKNEK
DISC alapú személyiségtípusok és viselkedéselemzés
A személyiség és a viselkedés objektív megismerése segít, hogy könnyebben megbirkózzon a munkában, valamint a magánéletben jelentkező kihívásokkal, és kiegyensúlyozottabban, nyugodtabban, boldogabban éljen a mindennapokban.
A tréning során az alábbi fő témaköröket érintjük:
- Milyennek ismerem magam?
- Milyennek látnak mások?
- Milyen a látható viselkedésem?
- Miért úgy csinálom, amit csinálok?
- Mítoszok és a biológiai valóság.
- Erősségeim, gyengeségeim, veszélyeim.
- Hogyan boldogulunk egymással?
- Miről árulkodnak a hibáim?
A tréning kicsit olyan, mint egy önismereti hullámvasút: vannak benne felvillanyozó és (elsőre) fájdalmas felismerések, de az eredmény egy eufórikus állapot, amelyben a lelkesedés soha nem látott lehetőségeket nyit meg.
jelentkezem kérdésem vanMotiváció és eredményesség a DISC tükrében
Van, aki abból tudja, hogy szeretik, ha ezt szavakkal kifejezik számára, mások viszont a tettekben mérik a szeretet-indexet. Ahogy a szeretetnyelv terén sem vagyunk egyformák, úgy a motiváció és az eredményes munkavégzés terén is eltérően működünk.
A DISC-nek köszönhetően a tréning végére feketén-fehéren kiderül, hogy a személyisége alapján ki milyen motivációt és elismerést igényel annak érdekében, hogy érezze a megbecsülést. Továbbá azt is feltárjuk, hogy a személyiség tükrében kinek mire van szüksége ahhoz, hogy a munkájában kiteljesedve hatékonyan és motiváltan dolgozzon.
A tréningen elsajátított ismereteket a magánéletben, a baráti- és a társkapcsolatban is hasznát veheti, hiszen segítségükkel nem csak könnyebben elkerülheti a nézeteltéréseket, hanem az esetleges konfliktusokat is gyorsabban rendezheti.
jelentkezem kérdésem vanKommunikáció és együttműködés DISC alapon
Óriási szerencse, hogy az emberek ennyire különbözőek, mert így sokféleképpen tudunk értéket teremteni. Mindazonáltal az egyediségünk gyakori félreértések forrása is lehet, hiszen sokan hajlamosak abból kiindulni, hogy a másik is ugyanúgy “működik”, mint ő.
Mindez a magánéletben és a karrierben egyaránt komoly kihívásokat okozhat.
Pontosan erre kínál megoldást a DISC: a tréningen résztvevők nem csak saját magukat, hanem egymást is jobban megismerik, amelynek köszönhetően könnyebben, gyorsabban, egyszerűbben és a félreértéseket elkerülve kommunikálhatnak egymással.
A tréningen az alábbi fő témaköröket érintjük:
- személyiségek a DISC tükrében,
- különböző karakterek találkozása és egymás közötti kommunikációja,
- kerülendő kommunikáció – a közléssorompók,
- szükségletek kifejezése asszertív módon,
- a négy fül modell,
- kapcsolati oldal a kommunikációban.
Kommunikáció és konfliktuskezelés DISC alapon
A DISC személyiségjegyek megismerésével voltaképp használati útmutatót kapunk saját magunkhoz, illetve mindazokhoz, akiknek ismerjük a DISC elemzését. Ez a használati útmutató világosan megmutatja, hogy konfliktushelyzet esetén kivel, milyen módon kell kommunikálni ahhoz, hogy a nézeteltérés elsimítása és a probléma megoldása minden érintett fél számára a lehető legoptimálisabb legyen.
A tréningen az alábbi fő témaköröket érintjük:
- azonosságok és különbözőségek a kommunikáció és a konfliktuskezelés területén,
- együttműködés vs. érdekérvényesítés,
- stratégiák a konfliktuskezelésben,
- én-pozíciók és megoldások,
- konfliktusok tüneti és oki kezelése,
- problémamegoldó modell levezetése.
Stresszkezelés DISC alapon
A stressz alattomos: mindenki egy kicsit máshogy éli meg, és mindenkinél egy kicsit más jelenti rá a megoldást. Aki most vágyakozva felsóhajtott, hogy milyen jó lenne egy olyan leírás, amely fellebbenti a fátylat az egyéni stressz-reakciókról és a lehetséges megoldásokról, annak jó hírünk van! A DISC kompetenciateszt erre is képes.
A DISC nem csak azt mutatja meg, hogyan és milyen tünetekkel élik meg a stresszt a különböző személyiségek, hanem azt is, hogy miként lehet kilépni a megszokott – és többnyire hatástalan – megoldási sémák dzsungeléből. A tréning során a résztvevők elsajátítják a személyiségükhöz illő megoldási mechanizmusokat, és megismerik társaik “működését” is. A gyakorlati rész során tanított technikák, valamint a Maslow és a DILTS piramis kapcsolatának megértése hozzájárul ahhoz, a résztvevők képesek legyenek szükségleteiket és megoldásaikat a személyiségüknek megfelelően megfogalmazni.
Mindez azért rendkívül fontos, mert így a stressz rettegett ellenségből megszelídített barát lesz. Az eredmény nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lelkiállapot, amelyben a mindennapi teendők elvégzése gyorsabb és gördülékenyebb lehet.
jelentkezem kérdésem vanÖnismereti tréning DISC alapon
A DISC egy egyszerű, tudományos alapokon nyugvó személyiségteszt, amelynek segítségével megismerheti a saját erősségeit, gyengeségeit és belső mozgatórugóit. A DISC alapú önismeretfejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy tudatosabban, nyugodtabban és produktívabban élje mindennapjait.
jelentkezem kérdésem vanEredményes és hatékony kommunikációs technikák
Egy ideális világban minden írott- és szóbeli megnyilvánulást a feladó szándéka szerint értelmezné a hallgatóság. Félreértések azonban gyakrabban történnek, mint ahányszor megmagyarázhatatlan módon az egész tábla csokoládé elfogy tévézés közben, ami azt mutatja, hogy a kommunikációs ismeretek fejlesztése minden élethelyzetben fontos.
A tréning során az alábbi fő témákat érintjük:
- kommunikációs alapvetések,
- az egy- és a kétirányú kommunikáció jellemzői,
- a tartalmi és a kapcsolati oldal jelentősége,
- nyitott és zárt kérdésfeltevés,
- tisztázás,
- újrafogalmazás,
- érzelmek visszatükrözése,
- összegzés.
A tréning 13-15 éves kortól ajánlott, a fenti témákat mindig az adott korosztálynak megfelelő szinten és stílusban dolgozzuk fel.
jelentkezem kérdésem vanAsszertív kommunikáció
Asszertív kommunikáció: úgy elmondani valamit, hogy a fókusz a saját érzéseinken, szükségleteinken van, és nem azon, hogy a másik fél hol hibázott vagy mit csinált rosszul. Aki volt már konfliktushelyzetben, pontosan tudja, hogy időszűkében, érzelmi érintettség esetén, stresszes szituációban, netán nagy nyomás alatt sokkal könnyebb a körülményeket vagy a másik felet okolni az érdekérvényesítő, asszertív megnyilatkozás helyett. Különösen igaz ez a kamaszokban, akiknél a tomboló hormonok, a szabadságvágy és az önállóságra való olykor szélsőséges törekvés további akadályokat gördít a békés kommunikáció elé.
A jó hír az, hogy az asszertív kommunikáció tanulható. A tréning során körüljárjuk az asszertivitás fogalmát, valamint az asszertív jogok és kötelezettségek témakörét. A résztvevők különféle gyakorlatokon keresztül megtanulják megfogalmazni és pontosítani a szükségleteiket, továbbá megismerhetik az együttműködés és az érdekképviselet megfelelő arányát, amely a win-win (nyertes-nyertes) szituáció egyik alapja.
Az asszertív kommunikáció sok gyakorlást igényel, ám a tapasztalatok és a visszajelzések szerint megéri kitartónak lenni, hiszen az új ismeretek birtokában a parttalan viták és egyéb konfliktushelyzetek könnyebben és kevesebb sérüléssel rendezhetők.
A tréning 13-15 éves kortól ajánlott, anyagát az adott korosztálynak megfelelő szinten és stílusban dolgozzuk fel.
jelentkezem kérdésem van
Generációk közötti kommunikáció és konfliktuskezelés
Pedagógus-diák, diák-szülő, pedagógus-szülő/nagyszülő, csupán néhány példa olyan kapcsolatokra, amelyben a generációk közötti szakadék megnehezítheti a gördülékeny kommunikációt és a hatékony konfliktuskezelést.
Az oktatási intézményekben és a családon belüli együttműködéséhez elengedhetetlen, hogy az eltérő generációhoz tartozó felek ismerjék, értsék és megértsék a náluk idősebb vagy épp fiatalabb embertársuk “működését”.
A tréningen az alábbi fő témákon keresztül építünk hidat a már említett szakadék áthidalására:
- generációk közt: veteránok, baby boom, X, Y, Z és Alpha nemzedék
- szükségletek és elvárások a különböző generációk számára,
- generációs kihívások az oktatási életben,
- általános generációs problémák, konfliktusok megelőzése, kezelése és feloldása.
A tréning 13-15 éves kortól ajánlott, anyagát az adott korosztálynak megfelelő szinten és stílusban dolgozzuk fel.
jelentkezem kérdésem vanTestbeszéd tréning
“Késett a busz, azért nem értem ide!” – védekezik a találkozóra lihegve betoppanó legjobb barát, ám a mondandója végén egy pillanatra összeszorítja az ajkait, nagyot nyel és kerüli a szemkontaktust. Aki ismerősen mozog a testbeszéd csodálatos világában, a fenti jelekből már sejtheti: nem a busz a tehet arról, hogy az ominózus barát nem ért oda időben.
A testbeszéd tréning során a fentihez hasonló szituációkon keresztül elemezzük a testbeszédet. A tanultak tükrében a résztvevők könnyebben értelmezhetik embertársaik testbeszédét, egyúttal sokkal tudatosabban használhatják a saját gesztusnyelvüket is.
A tréning során az alábbi fő témákat érintjük:
- a metakommunikáció jelentősége,
- gesztusok és eredetük,
- kéz-, tenyér- és karmozdulatok,
- az arc, a mimika és a tekintet titkai,
- a láb gesztusai,
- gyakori és népszerű gesztusok a hétköznapokban és vállalati közegben,
- a kiegészítő jelek és a környezet fontossága.
A testbeszéd tréning rendkívül izgalmas, amelynek jellemző mellékhatása a “Sherlock Holmes szindróma”, vagyis az, hogy a megszerzett tudás birtokában a résztvevőkből passzív megfigyelőből aktív elemző válik.
A tréning 13-15 éves kortól ajánlott, anyagát az adott korosztálynak megfelelő szinten és stílusban dolgozzuk fel.
jelentkezem kérdésem vanKarrier (önmenedzselés) és életpálya
Szakmai fejlődés, karrier, sikeres életpálya. Varázsszavak.
A karrier tudatos megtervezése olyan fontos és hasznos eleme az életnek, amelybe érdemes energiát fektetni.
A tréning során az alábbi fő témákkal foglalkozunk:
- munka vs hivatás,
- szakmai motiváció fenntartása,
- kihívások nyomában: elhivatottság és fejlődés,
- anyagi természetű akadályok és leküzdésük,
- jövőkép megtervezése a karrierben.
A tréning elvégzését különösen ajánljuk karrierváltás esetén.
jelentkezem kérdésem vanKonfliktuskezelés a munkahelyen és a magánéletben
A konfliktusnak legalább annyi arca van, mint a személyiségnek. A DISC alapú konfliktuskezelés a különböző személyiségtípusokra épül, ám a konfliktusokat nem mindig lehet kizárólag ezen az úton megoldani.
A tréningen végigvesszük a leggyakoribb munkahelyi- és magánéleti konfliktushelyzeteket, valamint azok lehetséges megoldásait.
A konfliktusok hatékonyabb feloldásával rengeteg időt, energiát és bosszúságot takaríthat meg, és az így felszabadult energiát olyan területekre összpontosíthatja, amelyek a fejlődést és a növekedést támogatják.
jelentkezem kérdésem vanSzociális és életviteli kompetenciák fejlesztése online munkavégzés idején
Az online munkavégzés rengeteg olyan kihívást tartogat, ami a 8 órás irodai munka során fel sem merül. Pontosan ezért a megfelelő teljesítményhez, valamint a mentális egészség megőrzéséhez számos új kompetenciára szükség van. Ebben segít a tréning.
A képzés során jellemzően az alábbi témákkal foglalkozunk:
- otthoni iroda kialakítása,
- munka és magánélet/énidő szétválasztása,
- stresszkezelés otthoni környezetben,
- a túlóra kérdése,
- a szociális élet átalakulása: digitális kapcsolattartás,
- időmenedzsment, avagy a kávészünet otthon is fontos,
- hatékony munkavégzés az online térben,
- online meetingek és konferenciák,
- teljesítmény-visszajelzés, elismerés, motiváció,
- a szervezet iránti lojalitás megtartása,
A tréningen tanultak alkalmazása lehetővé teszi, hogy az otthoni/online munkavégzés – legyen az saját döntés vagy kényszer (pl. vírushelyzet) – ne menjen a munka vagy a mentális egészség rovására.
jelentkezem kérdésem vanGenerációk közötti együttműködés
A generációk közötti szakadék bizonyos szempontból mélyebb, mint eddig bármikor. Ami egyben azt is jelenti, hogy a különböző életkorú nemzedékek együttműködése is több kihívást tartogat. A munkában és a magánéletben is számos olyan élethelyzet adódhat, amelyben fontos, hogy az eltérő generációhoz tartozó felek ismerjék, értsék és megértsék a náluk idősebb vagy épp fiatalabb partner “működését”.
A tréningen az alábbi fő témákon keresztül építünk hidat a már említett szakadék áthidalására:
- korok-emberek-szükségletek,
- generációk közt: veteránok, baby boom, X, Y, Z és Alpha nemzedék
- generációs különbségek a munka világában,
- generációs különbségek és kihívások a magánéletben,
- általános generációs problémák, konfliktusok megelőzése, kezelése és feloldása.
Lámpaláz elleni hatékony praktikák
A lámpaláz fő oka, hogy téttel járó helyzetben az egyén nem képes a valódi jelenlétre. A múltbéli rossz tapasztalatok miatt megjelenik a félelem, hogy a történtek megismétlődnek, amelynek következtében a fókusz az itt és mostból a múltba vagy egy vélt jövőbe helyeződik. A lámpaláz elleni praktikák abban segítenek, hogy a jelen pillanatba kormányozzák az elmét, ahol a félelemnek nincs létjogosultsága.
A tréning során részletesen végigvesszük a lámpaláz kialakulásának valódi okát, valamint azon legfontosabb technikákat, amelyek megszabadítanak a tünetektől.
jelentkezem kérdésem vanMemóriatréning
Volt egy frappáns kezdő mondatunk, de most nem jut eszünkbe!
A memóriatréningen olyan gyakorlatokat és technikákat mutatunk, amelyek alkalmazásával hosszú időre elfelejtheti (Khm…🤭) a fentihez hasonló problémákat.
jelentkezem kérdésem vanA digitális eszközök érzelmi fejlődésre gyakorolt hatása
Mobiltelefon(ok), televízió, laptop, számítógép, tablet, okosóra: néhány eszköz, amellyel a többség több időt tölt, mint a párjával vagy a barátaival.
Számos kutatás bizonyítja, hogy ez a digitális dzsungel erősen hat az idegrendszerre, és ezen keresztül az érzelmekre, valamint az érzelmi fejlődésre. Noha a fenti eszközök a legtöbb ember számára – különösen munkavégzés közben – nélkülözhetetlenek, érdemes odafigyelni a tudatos használatukra.
A tréningen az alábbi fő témákat érintjük:
- a digitális/okos eszközök hatása az idegrendszerre,
- a digitális/okos eszközök hatása az érzelmekre, hangulatra,
- élet kütyük nélkül: a függőség felismerése és kezelése,
- kikapcsolódás: praktikák, hogy ne csak az eszköz kapcsoljon ki, hanem az elme is.
Személyes jóllét tréning
A jóllét azzal kezdődik, hogy az “én” rendben van. A kiegyensúlyozottság alapfeltétele annak, hogy az élet egyéb területein képesek legyünk a legtöbbet kihozni magunkból. A személyes jóllét tréningen olyan technikákat és praktikákat tanítunk, amelyek lehetővé teszik, hogy a teendők hurrikánjában is megtaláljuk a vihar szemét. Az itt uralkodó nyugalom hozzásegít ahhoz, hogy magabiztosan, a saját szükségleteinket is szem előtt tartva priorizáljuk a feladatainkat.
Legközelebbi időpont: 2021. július 2. 09:00 – 17:00
Díj: 10.000 Ft
Helyszín: Budapest I. kerület
jelentkezem kérdésem vanViselkedéskultúra és protokoll
„Felnőtté nem az életkora teszi az embert, hanem a viselkedése.”(Tokaji Zsolt)
Fájdalmas mondat, de igaz. Számos olyan élethelyzet adódhat, amelyben különösen indokolt az elvárásoknak megfelelően viselkedni. A kérdés az, hogy Ön tudja-e, mikor mi az elvárás?
Például, visszategezhetjük azt a nőt, aki “sziával” köszön? És mi a helyzet, ha férfi az illető? Ki választ asztalt egy étteremben? És ha már étterem: hogy lehet eligazodni a kiskanál-kisvilla kistányér-nagytányér káoszában? A viselkedéskultúra alapjai tréningen az ilyen, és ezekhez hasonló illemtani témákat járjuk körül. És miért hasznos, ha az új ismeretek birtokában többé nem kell a protokoll-problémákon rágódnia? Mert így a jelentősebb eseményeken vagy épp céges rendezvényeken végre Ön is arra figyelhet, ami igazán fontos!
jelentkezem kérdésem van