FIATALOKNAK
Nem kell ahhoz dolgozó felnőttnek lenni, hogy a lámpaláz megkeserítse az egyén számára téttel járó helyzeteket. A gimnáziumban, majd később, az egyetemi évek alatt számtalan olyan helyzet adódik, amikor a lámpaláz okozta tünetek megakadályozzák a hatékony szereplést.
A felelés, a (kis)előadás tartása, a vizsgadrukk, majd később az első állásinterjúk egyaránt fokozott kihívást jelentenek azok számára, akik az úgy nevezett rossz lámpaláztól szenvednek, vagyis a tüneteik negatívan hatnak a teljesítményükre. (A “jó lámpaláz” tünetei ezzel szemben nem okoznak problémát, sőt, gyakran pozitív hatással bírnak!) Sőt, a lámpaláz megnehezítheti a szocializálódást is, hiszen az “izgulósok” sokkal nehezebben oldódnak fel új társaságban.
Az egyéni tanácsadáson először a lámpaláz valódi okát ismerjük meg, majd az elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása következik. A tanácsadás végére fiatal kliensünk olyan tudás birtokában lesz, amelynek segítségével végleg megszabadulhat a lámpaláz bénító tüneteitől.
A személyre szabott tanácsadás díja: 30.000 Ft / alkalom (90 perc)
jelentkezés kérdésem vanA lámpaláz fő oka, hogy téttel járó helyzetben az egyén nem képes a valódi jelenlétre. A múltbéli rossz tapasztalatok miatt megjelenik a félelem, hogy a történtek megismétlődnek, amelynek következtében a fókusz az itt és mostból a múltba vagy egy vélt jövőbe helyeződik. A lámpaláz elleni praktikák abban segítenek, hogy a jelen pillanatba kormányozzák az elmét, ahol a félelemnek nincs létjogosultsága.
Az előadás során részletesen végigvesszük a lámpaláz kialakulásának valódi okát, valamint azon legfontosabb technikákat, amelyek segítségével megszabadulhatunk a lámpaláz tüneteitől. Az elsajátított ismeretek gondoskodnak róla, hogy felelés, vizsga vagy egyéb nyilvános szereplés (előadás, beszéd, bemutató, állásinterjú) során az egyén felszabadult örömmel ossza meg a tudását a hallgatósággal
Ha szeretne többet megtudni a szolgáltatásról vagy időpontot foglalna a képzésre, a Kolibri Kommunikáció csapata örömmel segít, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
jelentkezés kérdésem van